Elkészült a Delegációs terem felújítása

Felújították az Országház Delegációs termét, újraalkotva a terem eredeti, II. világháború előtti berendezését.

A felújított Delegációs teremLukács József, az Országház főépítésze a bemutató sajtóeseményen hangsúlyozta: a Parlament elkészültekor, 1904-ben a főlépcső felett található Delegációs terem a monarchia közös minisztériumainak ellenőrzésére kiküldött delegátusok helyszíne volt, itt hallgatták meg a közös ügyek minisztereit. A terem berendezése, az Országház üléstermeihez hasonlított, padsorokkal, illetve elnöki és szónoki emelvénnyel, így a felújítás egyik célja, ennek az újraalkotása volt - tette hozzá.

Ismertetése szerint a II. világháborút követően a berendezést elbontották, szerencsére azonban Országgyűlés Hivatala birtokában maradtak olyan, 1944-ben készült színes fényképfelvételek, amelyek nagy segítséget jelentettek a tervezéshez és a rekonstrukcióhoz. Mint mondta, 1944-ben, az Országház akkori vezetése Németh József fotóművészt kérte fel a Ház állapotának dokumentálására, aki több mint 600 felvételt készített színes diára. Ebből ma is több mint 500 áll rendelkezésre, és négy ábrázolja a Delegációs termet - mondta el Lukács József, aki szerint a fotók alapján végzett kutatás során találtak rá az Országház raktáraiban több olyan eredeti bútorelemre is, például az elnöki és a szónoki asztalokra, a lépcső mellvédekre és a padsorok faragott lábaira, amelyeket a restaurálást követően beépítették az újonnan készített bútorokba.

Megjegyezte: még a Nemzeti Múzeumban is rábukkantak egy padsorra, amely az eredeti berendezés része volt, és a hatvanas években szállíthatták át a Parlamentből, de nem kérték, hogy erről mondjon le a múzeum. 

A főépítész szerint a kivitelezők számára nagy kihívás volt a száz évvel ezelőtti minőséget megismételni a kézi faragásoknál, és nem mindennapi kihívás volt az elnöki emelvény feletti angyalos címer újrafaragása sem, ahol csak a fotó állt rendelkezésre.

A Delagációs terem felújítása - az állványzat építéseLukács József szerint a felújítást indokolta, hogy a Delegációs teremben a hetvenes évek óta "nem nyúlt senki", így a burkolatok, a nyílászárók állapota és az elektromos rendszer is elavult volt. A mostani teljeskörű felújítás során nemcsak a berendezést alkották újra, hanem restaurálták a fa mennyezetet, az ólomüveg ablakokat, a Dudits Andor által készített falképet, a bronz csillárokat, valamint megújultak a műmárvány felületek, az elektromos hálózat, a légtechnika és a hangosítás is. Hozzátette: a légtechnika korszerűsítése során az eredeti falazott légcsatornák felhasználásával egy új rendszert építettek ki, és hasonlóan az üléstermek szellőztetéséhez, itt is a padozat alatt vezetett csőhálózaton, az ülések alá érkezik a levegő. Emellett - folytatta - teljesen megújult a hangosítás és a videotechnika a teremben, ahol a nemzetközi rendezvények megtartását hatnyelvű szinkrontolmácsolást lehetővé tévő rendszer biztosítja.      

A főépítész tájékoztatása szerint az egy évvel ezelőtt készített tervek alapján az Országgyűlés Hivatala közbeszerzési eljárást írt ki, a nyertes pályázó a belvárosi Építő Kft., a MentArtis KFT és a Terv-N Kft konzorciuma lett, amely 6 és fél hónap alatt végezte el a munkát, 511 millió forint értékben.

Forrás:MTI

Fotó: Sajtóiroda