Gyermekkarácsony az Országházban

 Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat hagyományos országházi gyermekkarácsonyán 2018. december 15-én. MTI/Mónus Márton

Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén újra közösen szervezte meg az „Országházi Gyermekkarácsonyt”, melyre 800 hátrányos helyzetű, nehéz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyermeket hívtak meg Magyarországról és a határon túlról.

 

23 magyarországi településről, valamint a Kárpát-medencéből, Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, Horvátországból, Kárpátaljáról és Burgenlandból, összesen 12 határon túli településről érkeztek gyerekek. Utazásuk, szállásuk és étkezésük költségét a szervezők állták.

 

Az ünnepség házigazdája Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, aki az Országház kulcsát átadva, egy napra átengedte a gyermekeknek a Ház termeit.

 

A 800 gyermeket népszerű művészek, előadók karácsonyi műsora szórakoztatta. A négyórás program összesen nyolc helyszínen zajlott:

 

A parlamenti főlépcső színpadán fellépetek a Vígszínház művészei, akik a népszerű Pál utcai fiúk zenés darabból adtak elő részleteket. Mellettük Péter Szabó Szilvia, Vastag Csaba énekesek, Küttel Dávid, zeneszerző karácsonyi dalokkal szórakoztatták a gyerekeket, továbbá, Horti Zoltán, mesemondó, aki a Jézus és Szent Péter a földön járnak című darabot adta elő. 

A főlépcső műsorát a Sirtos együttes zárta, majd az előadás végén a fellépők a „Kiskarácsony nagykarácsony” című dalt a közönséggel együtt elénekelték.

 

A vendégek a Sirtos együttes zenéjére táncházban rophatták a görög táncokat, részt vehettek hangszerbemutatós minikoncerten, megmutathatták legós kreativitásukat a Kockanapok kiállítás és játszóháznál, fotózkodhattak a kitelepült fotókabinokban, fújhattak óriásbuborékot, hajtogathattak vicces lufi-figurákat, kézműveskedhettek és az arcfestők szebbnél-szebb maszkokat varázsoltak rájuk. A gyerekek ügyességi Play Station játékokat is kipróbálhattak.

DMARC20181215002k

A meghívottaknak idegenvezetők mutatták be az Országház nevezetességeit és megtekinthették az Országgyűlési Őrség díszőrségváltását.

 

A gyerekek több neves sportolóval is találkozhattak: Wichmann Tamás kilencszeres kenu világbajnokkal, Partics Katalin junior világbajnok öttusázóval,  Wladár Sándor olimpiai bajnok úszóval, Verrasztó Evelyn Európa-bajnok magyar úszóval, Verrasztó Dávid kétszeres világbajnoki ezüstérmes úszóval, Milák Kristóf Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, háromszoros ifjúsági olimpiai bajnokkal, Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok, harmincegyszeres világbajnok kajakozónővel, Varga Dániel olimpiai és világbajnok és Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóval, Imre Géza világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívóval, Tringer László golf mesteredzővel,  a Profi Magyar Golfszövetség alapító-elnökével, Baranyai Róbert magyar amatőr és profi golfbajnokkal, Czetl Fanni és Bánhidi Dániel kétszeres akrobatikus rock and roll világkupa győztes párossal, akik jelenlétükkel, történeteikkel felejthetetlen élményt szereztek a gyerekeknek.

 

A négyórás programot a Madách Táncművészeti Iskola Bogármesék című táncjáték interaktív előadásrészlete tette még színesebbé.

 

A program zárásaként Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, valamint a rendezvény támogatói a csíkszentdomokosi gyerekek Fenyőcske Csoport „Ég a gyertya” című adventi produkciója kíséretében osztották ki az ajándékokat.

 

Az idei karácsonyi rendezvényt támogatta a BASF Hungária Kft., a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az  E.On Hungária Zrt., az Impact Communications Kft., a Magyar Pékszövetség, a METRO Kereskedelmi Kft.,  a Penny Market, a Smile Palacsinta, a Spar Magyarország Kft., a Szatmári Konzervgyár Kft., a KockaNapok Kft., a videojatekbolt.hu, valamint a műsorban fellépő Vígszínház művészei, Péter Szabó Szilvia, Vastag Csaba, Novák Péter, Küttel Dávid, Sirtos együttes és a Madách Táncművészeti Iskola.

 

Fotó: MTI/Mónus Márton