Kövér László átadta a 2017. évi Návay Lajos és Hajnik Károly díjakat

Kövér László házelnök, immár ötödik alkalommal adta át a Návay Lajos és Hajnik Károly díjat.

Az Országház 115 évvel ezelőtti ünnepélyes átadásának évfordulóján Návay Lajosról, a Ház egykori elnökéről, alelnökéről és Hajnik Károlyról a reformkori országgyűlések gyorsírójáról, a gyorsiroda hajdani vezetőjéről elnevezett díjak átadásával ismerte el az Országgyűlés elnöke mindazon munkatársak kiemelkedő teljesítményét, akik több évtizede példaadóan végzik munkájukat az Országgyűlés Hivatalában.

 

Hajnik Károly díjban részesült:

 

Baloghné Hegedűs Éva, Gyorsíró Iroda helyettes vezetője,titkos ügykezelő

Több mint húsz éve, a Gyorsíró Iroda megalakulása óta dolgozik a hivatal munkatársaként, ötödik éve irodavezető-helyettesként. Magas fokú szakmai felkészültséggel és odaadással végzi a fokozott koncentrációt, nagyfokú állóképességet igénylő munkáját. A sokszor éjszakába nyúló, akár 12-14 órás plenáris ülések mellett állandó gyorsírója a házbizottság üléseinek, részt vesz zárt bizottsági ülések jegyzőkönyvezésében, valamint a Külügyi Igazgatóság által rendezett konzultációs ülések jegyzőkönyvének elkészítésében. Kollégái segítőkész, türelmes, csendes munkatársat tisztelhetnek benne, akire mindig számíthatnak. Vérbeli pedagógusként nagy lelkesedéssel végzi az iroda munkájának bemutatását a hivatalon belüli gyakornoki és ösztöndíjas programok során, és nagy népszerűségnek örvend a gyorsírás, az iroda munkája iránt érdeklődő, parlamentbe látogató iskolai csoportok körében is.

Szakmai elhivatottsága, hivatástudata méltóvá teszi arra, hogy a nagy elődről elnevezett díj tulajdonosa legyen.

 

Birtók Mária, pénzügyi szakreferens

Birtók MáriaKis megszakítással 1992 júniusa óta dolgozik az Országgyűlés Hivatalánál. Korábbi munkaköreiben a gazdasági tevékenység szinte minden ágát megismerte, mivel 2001-től irányította a Bér- és Számviteli Osztályt, majd 2007-től a számvitel mellett, vezetése alá tartozott a vagyongazdálkodás és gépjárműcsoport is. Jelenleg a Pénzügyi Osztály bevételi csoportját vezeti. Munkakörében az Országház jelentősen megnövekedett látogatói forgalmából eredő, valamint az országházi rendezvények terembérleti díjaiból keletkező bevételekkel kapcsolatos feladatait látja el rendkívüli odafigyeléssel, lelkiismeretesen, nagy szakmai tapasztalattal és magas színvonalon.

Kitűnő kapcsolatteremtő és szervező készséggel rendelkezik. Szívesen segíti a csoporthoz tartozó munkatársak és a szakmai tapasztalattal kevésbé rendelkező fiatalok beilleszkedését, betanítását. Munkáját minden munkakörben magas színvonalon, felelősségteljesen, a határidők pontos betartásával végzi.

 

Horváth Gábor, csoportvezető-művezető

Horváth Gábor1988 májusától dolgozója az Országháznak. Pályáját, mint lakatos kezdte, majd egy évtizeden át dolgozott a lakatos és fűtési műhelyben. Számos felújítás és gépészeti rendszerkorszerűsítésben vett részt ez idő alatt. 1995-től a fűtési műhely, géplakatos műhely vezetője. Karizmatikus személyisége a műhely mindennapi életének egyik oszlopa. Műhelyvezetői tevékenysége során is számos, az Országház gépészeti rendszereit érintő korszerűsítést vezetett. Munkáját nagy energiával, pontossággal és alázattal végzi, ami őt is méltóvá teszi az elismerésre.

 

 

 

Kardos Krisztina, csoportvezető

Kardos Krisztina1991 óta dolgozik a képviselők tájékoztatásával foglalkozó szervezeti egység – jelenlegi nevén a Képviselői Információs Szolgálat – munkatársaként újabb kitüntetettünk. Alapfeladata a képviselők és a Hivatal munkatársainak információs ellátása, a törvényalkotási témákkal kapcsolatos háttéranyagok készítése, elemzések írása, sajtófigyelések készítése, kiemelten a Vállalkozásfejlesztési bizottság feladatkörébe tartozó témákban. Munkáját mindenkor rendkívüli felelősségtudattal, példaértékű alapossággal és igényességgel, magas szakmai színvonalon látja el. Meghatározó és kezdeményező szerepet tölt be a felhasználói igények felmérésében, a főosztály szolgáltatásainak fejlesztésében. Munkatársaival és a felhasználókkal egyaránt rendkívül empatikus és segítőkész. Rendszeres aktív résztvevője a szakmai konferenciáknak, előadásaival hozzájárul az Országgyűlés Hivatalában zajló munka nemzetközi ismertségéhez és elismeréséhez.

 

Dr. Karsai József, főtanácsadó

Dr. Karsai JózsefKövetkező díjazottunk 1993 júniusában csatlakozott az akkor még kis létszámú Jogi főosztályhoz, és az azóta eltelt 24 évben is megbízható tagja az immár kibővült Kodifikációs Főosztálynak. A Hivatalba történő belépését követően hamar a Mentelmi bizottság mellé került, és elkezdte felhalmozni azt a mérhetetlen mennyiségű tapasztalatot, amely a bizottság munkájának támogatásában nélkülözhetetlen kinccsé vált. Díjazottunk jogállási kérdésekben segíti a honatyákat. A Mentelmi bizottság testületi működésének támogatása mellett folyamatosan gondoskodik a mentelmi, az összeférhetetlenségi, a vagyonnyilatkozat-tételi és a fegyelmi ügyek mindennapi viteléről. Szakértelmével, készséges rendelkezésre állásával, diszkréciójával és két évtizednyi tapasztalatával kivívta a képviselők és hivatali vezetői bizalmát. A munkakörének ellátáshoz szükséges ismereteit folyamatosan mélyíti, és a változó szabályozási környezetnek megfelelően újraértelmezi, ha arra van szükség.

 

Dr. Kertész Hajnalka, jogi munkatárs

Dr. Kertész Hajnalka2001. november 15-étől munkatársa a Hivatalnak, korábban a Közbeszerzések Tanácsánál dolgozott. A feladatokhoz való hozzáállása példamutató, munkáját precízen, kimagasló szakmai hozzáértéssel végzi. Az évek során a Közbeszerzési Iroda egyik meghatározó tagjává vált, melynek elismeréseként 2006. április 1-jén szakmai tanácsadó címet kapott. A Hivatalnál eltöltött 16 év tartalmas munkája érdemeként méltóvá vált a Hajnik Károly díjra.

 

 

 

Nagy Zsuzsanna, csoportvezető, rendszermérnök

Nagy ZsuzsaA következő díjazott 1998 januárjában érkezett a Hivatalba, az Informatikai Főosztályra titkárnői munkakörbe. A Hivatal támogatásával a munka mellett végezte el a Gábor Dénes Főiskola informatikus mérnöki szakirányát, ahol 2007-ben mérnök-informatikus diplomát szerzett. 2007 áprilisától vette át az Országház telefonparkjának és hálózatának üzemeltetését. Részt vett a Hivatal telefonos alközpontjának IP-fejlesztésében, felügyeli a telefonos számlák forgalmát, valamint empatikus hozzáállásával a legjobb tudása szerint igyekszik kiszolgálni a mobilfelhasználók igényeit. 2012 végétől az Országgyűlési Őrség mobilflottájának kezelését is ő végzi. 2014 májusától pedig az országgyűlési képviselőket látja el mobilkészülékekkel és szolgáltatásokkal. 2015 szeptemberétől a Telekommunikációs Csoport vezetőjeként az Országgyűlés Hivatala teljes telefonhálózatának a felügyelete is az ő feladata.

 

Dr. Tóth Éva, osztályvezető

Dr. Tóth Éva1998 óta dolgozik az Országgyűlési Könyvtárban. Pályáját a Képviselőtájékoztatási Osztályon kezdte, majd az itt szerzett szakmai tapasztalatait az Olvasószolgálati Osztályon kamatoztatta. Kiemelkedő felkészültsége és munkabírása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2004-ben az Olvasószolgálati Osztály helyettes vezetője, majd 2013-ban az osztály vezetője lett. Ezen idő alatt részt vett a könyvtár Digitalizált Törvényhozási Tudástár nevű projektjében. A Nyilvános Szolgáltatások Osztályának vezetőjeként nagy szerepe volt a könyvtár korszerűsítésében. A 2013-ban zajló megújítás belső motorjaként, kiemelkedő munkát végzett a könyvtár térbeli struktúrájának gondos kialakításában, az olvasói szempontok képviseletében és a kézikönyvtár fejlesztésében. Aktívan vesz részt a könyvtárszakmai közéletben, számos konferencián képviselte előadóként a könyvtárat. Felhalmozódott tapasztalatait különböző szaklapokban publikálta.

 

 

Návay Lajos díjban részesült:

 

Dr. Sárdi Péter, igazgató

Dr. Sárdi PéterCsaknem harminc éve az Országgyűlés Hivatalának meghatározó egyénisége. Az Országgyűlés és a Hivatal nemzetközi kapcsolatainak, valamint a rendezvények és találkozók kül- és belföldi szervezéséért felelős. A Házelnökök és alelnökök munkáját segítve fontos szerepe volt az Európai Tanácsi, a NATO tagság, és az európai uniós csatlakozás, valamint az új szemléletű nemzetpolitika parlamenti dimenziójának kialakításában és hivatali hátterének megteremtésében, működtetésében. Munkáját felelősségteljesen, nagy odaadással, és kivételes diplomáciai érzékkel végzi szerte a nagyvilágban. Fontos szerepet tölt be a képviselők és a Hivatal munkatársai határainkon túli földrajzi és társadalmi ismereteinek bővítésében. Nemzetközi partnerei, külföldi kollégái és a Hivatal munkatársai mindig elismeréssel szólnak munkájáról. Kiemelkedő tevékenységét számos bel- és külföldi kitüntetés tanúsítja.