Lezárva: 2022. június 28.

Már a lisszaboni szerződés hatályba lépését megelőzően az Európai Bizottság kezdeményezésére bevezetésre kerültek bizonyos mechanizmusok, amelyek az Európai Bizottság és a nemzeti parlamentek közötti közvetlen konzultációt célozták. Az új kezdeményezés ösztönözni kívánta a nemzeti parlamentek nagyobb mértékű részvételét az Európai Unió tevékenységében, teret engedve nézeteik kifejtésére az Európai Unió jogalkotási aktusainak tervezetére vonatkozóan, valamint azokban az ügyekben, amelyek különös érdeklődésükre tarthatnak számot.

A politikai párbeszéd intézményét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke indította el 2006-ban azáltal, hogy a Bizottság jogalkotási javaslatait nem csak az uniós jogalkotó intézményeknek, hanem a tagállami parlamenti kamaráknak is elkezdte közvetlenül megküldeni. Az ún. Barroso-kezdeményezés lényege az volt, hogy kötetlen formában, eljárási szabályoktól mentes keretek között induljon párbeszéd a különböző szakpolitikai kérdésekről, jogalkotási aktus tervezetekről a Bizottság és a nemzeti parlamentek között. Ez a jogalkotási és konzultációs dokumentumokról folytatott információ- és eszmecsere a lisszaboni szerződésben szabályozott szubszidiaritásvizsgálatnál tágabb jellegű, amelyben a véleménynyilvánítás lehetőségén van a hangsúly.

Magyar szabályozás

Az Ogytv. és a HHSZ alapján az Európai Ügyek Bizottsága bármely európai uniós tervezetet, javaslatot megvizsgálhat – tartalmi, formai és időbeli korlátokra tekintet nélkül – és megállapításait, illetve észrevételeit közvetlenül eljuttathatja az Európai Bizottság részére. E jogilag uniós szinten nem szabályozott eljárásban a plenáris ülés nem vesz rész. Az Európai Ügyek Bizottsága által elfogadott véleményről az Országgyűlés elnökét kell tájékoztatni.

Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottsága által a politikai párbeszéd keretében elfogadott vélemények

Az Európai Ügyek Bizottsága által a politikai párbeszéd keretében első alkalommal kialakított véleménye az ún. dohányirányelv-tervezetre vonatkozott:

  • A tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártására, kiszerelésére és értékesítésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv tervezete [COM (2012) 788; 2012/366 (COD)]

A fent említett irányelvtervezet először 2013. február 18-án szerepelt az Európai Ügyek Bizottsága napirendjén. Ezt követően a bizottság 2013. február 25-i ülésén fogadta el véleményét a politikai párbeszéd keretében. Az Európai Bizottság 2013. június 23-án válaszolt az Európai Ügyek Bizottsága véleményében megfogalmazottakra. Az Európai Ügyek Bizottsága véleménye, valamint az Európai Bizottság válasza az alábbi linken érhető el:

https://secure.ipex.eu/IPEXL-WEB/document/COM-2012-0788/huors

Az Európai Ügyek Bizottsága által politikai párbeszéd keretében elfogadott további véleményeket az Európai Ügyek Bizottsága által elfogadott vélemények fül illetve az IPEX adatbázis tartalmazza.